Rólam

Ha egy kép többet mond ezer szónál, vajon mire képes egy mozgókép?

Bemutatkozás

Farkas Ferenc vagyok, 2016 óta házas, két gyönyörű kislány édesapja. Feleségemmel Győr belvárosában élek, 2017 óta. 8 éve foglalkozom filmkészítéssel egy nagyszerű csapat tagjaként. Számos rendezvény-, portré-, imázs-, és dokumentumfilm elkészítésének voltam aktív részese az elmúlt években. Az esküvői filmek készítése eleinte csak mellékes tevékenységnek tűnt számomra, de egyre inkább azt vettem észre, hogy ez az a munka, ami leginkább örömmel tölt el. Mikor esküvői filmeket készítek, szinte észre sem veszem, hogy dolgozok. A csodás emberi pillanatok és érzelmek, teljesen magukkal ragadnak a nagy napon, az utómunka során pedig gyakran tapasztalom meg az úgynevezett ‘flow élményt’. Fontos számomra az esküvőn a diszkrét jelenlét. Sokszor jegyzi meg utólag a pár vagy a közeli rokonok, hogy nem is látták, hogy ott voltam egy-egy értékes jelenetnél, amit utólag a filmben viszontláthatnak. A sok pozitív visszajelzés is mutatja számomra, hogy jó úton járok. Néha pedig megkérdezem magamtól: “ha én meghatódok az utómunka közben, akkor vajon mit fog érezni a kedves pár, amikor megnézi a filmet?” 2019-ben döntöttem úgy, hogy főállású esküvői szolgáltató leszek. Őszinte, felemelő, életreszóló esküvői filmeket készítek. Nem véletlen hogy nem az ‘esküvői videós’ kifejezést használom. Az elejétől fogva a mozifilmek színvonalát idéző képi világra és történetmesélésre törekszem. Természetesen az esküvők világára jellemző keretek lehetőségén belül mozogva. Annak örülök leginkább, amikor ezt a törekvésemet az engem megkereső párok felismerik és pont ezért választanak engem. Örömmel állok rendelkezésre bárki számára Győrben, Budapesten vagy bárhol máshol, határon innen és túl.

szakmai Képzések, tapasztalatok, referenciák

A 2015-ös ‘Társadalmi és civil szervezetek’ kategóriában ‘Minőségi díj’-at nyert rendbenvagyunk.hu kisfilmjeinek vezető operatőre.

A 2017-ben megjelent Faces of love című, Ars Sacra díjat nyert dokumentumfilm operatőre.

Alvállalkozóként olyan cégek, intézmények elégedettségéhez járult hozzá operatőrként, mint például a Daimler, HAVASI, MVM, MOL, Firemagic, Bosch, Príma Primisszima Díj, Borászok Borásza, Bethesda Gyermekkorház.

2015/2016 – HSC Stábiskola, operatőr képzés, Budapest.

Adatvédelmi Beállítások
A felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket használunk az oldalon. Amennyiben böngészőn keresztül látogattad meg az oldalt, akkor elutasíthatod, blokkolhatod vagy eltávolíthatod a sütiket a beállításokban. Az oldalon előfordul harmadik féltől származó süti is. Módodban áll megválogatni, hogy hozzájárulsz-e ezek használatához. További részletes információkért kattints ide: Adatvédelmi Szabályzat
Youtube
Tartalom megjelenítésének elfogadása - Youtube
Vimeo
Tartalom megjelenítésének elfogadása - Vimeo
Google Maps
Tartalom megjelenítésének elfogadása - Google